+36 70 633 1316   •   +36 30 618 2139

dressurzentrumkft@gmail.com

Menüpontok

Csapat / Bedőcs Bianka

Tanuló

1996 márciusában születtem, idén töltöttem be a 20. életévemet. Jelenleg a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kar másodéves rekreáció szervező szakos hallgatója vagyok. A lovas világba beleszülettem, hiszen a családomban többen is űzik ezt a sportot, de inkább csak hobbi szinten. Egy ideig csak otthon lovagolgattam, itt-ott lovardákban, ahogy adta a lehetőség.

9-10 évesen vettem részt életem első lovas táborába, ahol megismerkedtem Nagy Marcellal, akinél 2-3 évig lovagoltam, ő tanította meg nekem az alapokat. Miután útjaink elváltak, kerültem ide Máriakálnokra, ahol Komjáthy György lett az edzőm, akinek a mai napig rengeteg tudást, bizalmat, lehetőségeket köszönhetek.

2010-ben megcsináltam a rajtengedély vizsgámat, majd először kisebb versenyszámokban indultam, később M szintig jutottam el. Sajnos sose tudtak nekem saját lovat biztosítani, ezért mindig más-más lóval edzettem, versenyeztem. Több, számomra máig fontos embernek köszönhetem a lehetőséget, hogy versenyeken indulhattam, illetve tanulhattam. Sok versenyeredményt felsorolhatnék, amit elértem, de számomra a legkedvesebb a 2012-es Fiatal Lovak Országos Bajnoksága, ahol Komjáthy György Dóra Frederika nevű lovával az 5 éves díjlovak számára kiírt versenyszámban 3. helyezést értünk el. 2015 őszén megismerkedtem Losonczy Anikóval és Ács Róberttel, illetve a csapatukkal, akik szívesen fogadtak közéjük.

Remélem, hogy a továbbiakban együtt dolgozhatunk és közösen sok eredménynek örülhetünk. Úgy gondolom, hogy a céljaink eléréséhez a kitartás a legfontosabb, hiszen az élet bármilyen akadályt gördíthet elénk, akkor sem szabad feladni. Számomra a díjlovaglás egy élethivatás, ezért megteszek mindent, hogy az álmaimat el tudjam érni.

© 2016. dressurzentrum.hu – Minden jog fenntartva!
A weboldalt készítette: Reelweb.hu