+36 70 633 1316   •   +36 30 618 2139

dressurzentrumkft@gmail.com

Menüpontok

Csapat / Ács Róbert

Ügyvezető igazgató/Lovasedző és lókiképző

1980. július 1-jén születtem Debrecenben.12 évesen kezdtem lovagolni a Hortobágyi Állami Ménesnél, ahol édesapám, Ács József dolgozott. Első versenyemen 13 évesen indultam, díjlovaglás és díjugratás kategóriában egyaránt. 14 évesen legfiatalabb versenyzőként vettem részt az Ifjúsági Európa Bajnokságon, Bern-ben (Svájc).

1994-ben Ifjúsági Magyar Bajnoki címet szereztem egyéniben és csapatban is. Ettől fogva állandó résztvevője voltam díjlovas és díjugrató versenyeknek.

1998-ban részt vettem az angliai Európa Bajnokságon.

1998-tól édesapám alkalmazásában dolgoztam, mint belovagló.

2002-től belovaglóként dolgoztam a németországi Wintermühle eladó és kiképző istállóban. 2002-ben versenyeztem először Nagydíj kategóriában. 2002-ben a Magyar Bajnokságon bronzérmet szereztem. 

2002-től folyamatosan vettem részt nemzetközi versenyeken és könyvelhettem el szép eredményeket.

2006-ban sikerült elöször megszereznem a felnőtt Magyar Bajnoki címet, amit az Aacheni Világjátékokon való részvétel követett.

2008 decemberében került hozzánk Weinzauber, ennek a különleges lónak nagyon szép eredményeket köszönhetek.

Közösen elért eredményeink:

2009.

  • Máriakálnok CDI*** Nagy Díj Kűr 1. hely
  • Brno CDI-W Nagy Díj Kűr 1. hely, Nagy Díj 2. hely
  • Kaposvár CDI-W Nagy Díj és Nagy Díj Kűr 3. Hely
  • Minősülés a 2009-es windsori Európa Bajnokságra

2010.

  • Minősülés a Kentucky Világjátékokra, Világkupa döntőre
  • Lipica CDI-W Világkupa 3. hely
  • Brno CDI-W Világkupa 2. hely
  • Kaposvár CDI-W Világkupa 2. Hely
  • 2010 Augusztusában átvehettem a német lovas szövetség eredmények után járó kitüntetését a “Goldenes Reitabzeichent”.

2011.

  • Varsó CDI-W LF Kelet-Európai Világkupa Liga Döntő 2. Hely
  • Lipcse CDI-W Final Világkupa Döntő 14. hely
  • Brno CDI-W Világkupa győzelem
  • Rotterdam CH-EU-D Európa Bajnoksági részvétel

További Magyar Bajnoki címeim:

  • 2007. Magyar Bajnok
  • 2009. Magyar Bajnok
  • 2010. Magyar Bajnok
  • 2011. Magyar Bajnok
  • 2013. Magyar Bajnok
  • 2015. Magyar Bajnok

Néhány további nemzeközi eredményem:

2013.

  • Lipica CDI3 5 éves lovak nemzeközi versenye 1. Hely
  • 6 éves lovak nemzeközi versenye 1. Hely
  • Intermediate I. 3. Hely

2014.

  • Verden CH-M-YH-D Fiatal lovak Világ Bajnoksága 11. Hely

2015.

  • Lipica CDI3 Szent-György Díj 3. Hely
  • 5 éves lovak nemzeközi versenye 1. Hely
  • Darmstadt CDI4 Intermediate I. 8 hely
  • Fót CDI3 Intermediate II. 5 hely

2015 oktoberétől költöztem haza a Máriakálnoki Dijlovagló központba azzal a céllal, hogy németországban megszerzett tudásommal támogassam a Magyar Díjlovaglás fejlődését.

© 2016. dressurzentrum.hu – Minden jog fenntartva!
A weboldalt készítette: Reelweb.hu